Előkészületben: Sarah bíboros legújabb könyvének magyar kiadása
Örömmel adjuk hírül, hogy őszre várható a Robert Sarah bíborossal készült legújabb interjúkötet magyar kiadása, Balázs atya fordításában. A kötet Esteledik, a nap már lemenőben címmel a Szent István Társulat gondozásában lát napvilágot.
A könyvben az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa a mai világban tapasztalható különböző válságjelenségekre reflektál, és az Egyház megújulásának útját is megmutatja:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/sarah-biboros-ma-az-egyhaz-leggyengebb-pontja-felelem
Részletek a megjelenés előtt álló könyv előszavából:
Legutóbbi könyvemben a csendre hívtam meg önöket. Most mégsem hallgathatok tovább, kötelességemnek érzem megszólalni. A keresztények elbizonytalanodtak. Nap mint nap segélykiáltásokat hallok mindenfelől, azokét, akik nem tudnak már mást tenni, csak hinni. Nap mint nap elbátortalanodott és sebzett papokat fogadok itt Rómában. Az Egyház a sötét éjszaka tapasztalatát éli: beborítja és vakká teszi a romlottság misztériuma.
Mindennapos, hogy a legrémisztőbb hírek érkeznek hozzánk. Nem múlik el hét anélkül, hogy ki ne derülne egy újabb szexuális visszaélés. Minden egyes ilyen leleplezés tőrt döf a szívünkbe, az Egyház iránti hűségünkbe. Ahogy Szent VI. Pál pápa mondta: a Sátán füstje beszivárgott az Egyházba, és egyre jobban eláraszt bennünket. Az Egyháznak a világosság helyének kellene lennie, és íme, a sötétség fészke lett. Biztonságos és békés családi otthonnak kellene lennie, és íme, rablók barlangjává lett! Hogy vagyunk képesek elviselni, hogy gazemberek férkőznek sorainkba? Sok a hűséges pap, aki mindennap figyelmes pásztorként, gyengéd atyaként, egyszersmind határozott vezetőként viselkedik. Ám Isten emberei közül egyesek a Gonosz ügynökeivé lettek, és azon való mesterkedésükben, hogy a legkisebbek tiszta lelkét beszennyezzék, meggyalázták a minden gyermekben jelen lévő Krisztus képét.
E sok-sok szörnyűség miatt a papok világszerte úgy érzik, hogy megalázták és elárulták őket. Az Egyház Jézus példájára a megostoroztatás misztériumát éli át: testét azok ostorcsapásai marcangolják, akiknek éppenséggel szeretniük és védelmezniük kellene. Igen, Ferenc pápa szavait kölcsönvéve ki merem jelenteni: korunkra Júdás misztériuma nehezedik. Az Egyházba beszivárgott az árulás, amit ezek a kicsinyek ellen elkövetett visszaélések a legszörnyűbb módon bizonyítanak. Azonban legyen bátorságunk szembenézni saját bűnösségünkkel is, mert az árulásnak ehhez az égbekiáltó formájához sok korábbi, kifinomult és kevésbé feltűnő, de nem kevésbé mély árulás vezetett. Régóta együtt élünk Júdás misztériumával. Ami ebből mostanáig napvilágra került, annak a gyökerei mélyre nyúlnak, és bátorság kell hozzá, hogy ezeket a gyökereket feltárjuk. Az a válság, amely mind a papságot, mind az Egyházat, mind pedig a világot érinti, alapjában lelki válság, a hit válsága, s amit most élünk, az a romlottság és az árulás, vagyis Júdás misztériuma.
A hatékony cselekvés betegsége mindent megfertőzött. A nagyvállalatok szervezetét és működését utánozva elfelejtjük, hogy egyedül az imádság tarthatja fenn az Egyház mint élő szervezet egészséges vérkeringését. Azt állítjuk, hogy nincs vesztegetni való időnk, s az imádság idejét is társadalmilag hasznos tevékenységre akarjuk fordítani. Aki viszont nem imádkozik, árulóvá válik: kétes kompromisszumokat köt a világgal, és Jézus helyett Júdás nyomába szegődik.
Eltűrjük, hogy mindent megkérdőjelezzenek, hogy kétségbe vonják a katolikus tanítás érvényességét. Értelmiségi létükből fakadó felelősségükre hivatkozva egyes teológusok kényük-kedvük szerint kiforgatják, lerombolják a dogmákat, az erkölcsöt pedig kiüresítik, megfosztva mélységes tartalmától. Amit ma értelmiségi hozzáállásnak mondanak, az nem más, mint a Júdás arcát rejtő relativizmus. Miért is csodálkozunk, amikor tudomásunkra jut, hogy oly sok pap megszegi fogadalmát, ha relativizáljuk a cölibátus értelmét, és azt hirdetjük, hogy a papnak joga van olyan életmódot folytatni, amely szöges ellentétben áll papi küldetésével, beleértve akár az aktív homoszexualitást is? Miért csodálkozunk, hogy egymást követik a borányok mind a papok, mind a püspökök között?
Júdás misztériuma egyre terjed. Én pedig azt üzenem minden papnak: Legyetek erősek és becsületesek! Egyes papok miatt nyilván mindnyájatokat homoszexuálisnak bélyegeznek majd. Az egész Katolikus Egyházat besározzák, úgy mutatva be, mintha csupa képmutató és hataloméhes papból állna. De ne nyugtalankodjék szívetek! Nagypénteken Jézus a világ összes bűnét magára vette, miközben Jeruzsálem népe ezt kiáltozta: „Keresztre vele! Keresztre vele!” Dacára a sorozatos jelentéseknek, melyek beszámolnak azon egyháziak szánalmas megalkuvásairól, akik fittyet hánynak saját lelki életük elsivárosodására, de még az Egyház vezetőinek utasításaira is, ti őrizzétek meg nyugalmatokat és bizalmatokat, ahogy a Szűzanya és Szent János apostol megőrizte a kereszt alatt. Az erkölcstelen papok, püspökök és bíborosok nem tudják elhomályosítani annak a több mint négyszázezer papnak a ragyogó tanúságtételét, akik napról napra hűségben, szentül és boldogan szolgálják az Urat szerte a világon. Az Egyház a heves támadások ellenére, melyeket el kell viselnie, nem pusztul el. Ez az Úr ígérete, és az ő szava tévedhetetlen.
A keresztények rettegnek, ingadoznak, kételkednek. Ezt a könyvet nekik írtam. Azt szeretném üzenni nekik: Ne kételkedjetek! Szilárdan tartsatok ki a tanítás mellett! Tartsatok ki az imádságban! Ezt a könyvet a hűséges keresztények és papok megerősítésére szántam.
Amikor az Egyház soraiban a bűn szétáradását tapasztaljuk, megkísért bennünket a gondolat, hogy majd mi rendbe tesszük a dolgokat. Ez illúzió. Akkor hát mit tegyünk? Alakítsunk pártot? Indítsunk mozgalmat? Ez a legsúlyosabb kísértés: a megosztottság hamis fényei. A jó cselekvés ürügyén megoszlunk, egymást bíráljuk, és részekre szakadunk, az ördög pedig gúnyosan nevet, hogy sikerült a jókat a jó látszatával tévútra vinnie. Szakadással és gyűlölettel nem fogjuk megreformálni az Egyházat. Csak azzal reformálhatjuk meg, ha magunkon kezdjük a reformot, és mi magunk változunk meg. Ne habozzunk: mindegyikünk a saját helyén, önmagában leplezze le a bűnt!
Rettegek a gondolattól, hogy Krisztus varratlan köntöse esetleg tovább szakad. Jézus haláltusát szenvedett, előre látva a keresztények megosztottságát. Ne feszítsük újra keresztre! Szívből szól hozzánk: Szomjazom az egységet! Az ördög fél attól, hogy nevén nevezzék (a diabolosz megosztót, szétszórót jelent – a ford.), jobban szeret a kétértelműség homályában rejtőzni. Lássunk világosan! „Azzal, ha rosszul nevezzük meg a dolgokat, tovább gyarapítjuk a világ baját” – mondta Albert Camus.
Vettem a bátorságot, és határozott hangon szólaltam meg ebben a könyvben, melynek létrejöttében nélkülözhetetlen segítőm volt Nicolas Diat író és esszéista, aki az Isten vagy a semmi című könyv óta töretlen hűséggel áll mellettem. Szeretném követni Isten igéjét, amely kétélű kard. Ne féljünk kimondani: az Egyháznak mélységes reformra van szüksége, és ez csak a mi megtérésünkkel valósul meg.
Bocsássák meg nekem, ha szavaim megütközést keltenek, de nem szeretném önöket nyugtatószerként ható, hazug beszédekkel ámítani. Nem keresem sem a sikert, sem a népszerűséget. Ez a könyv a lelkem mélyéből jövő kiáltás, a szeretet kiáltása Istenért és testvéreimért. Önöknek, keresztény testvéreimnek tartozom azzal az egyetlen igazsággal, amely képes megmenteni. Az Egyház haldoklik, mert pásztorai félnek a teljes igazság és világosság nyelvén szólni. Félünk a médiától, a közvéleménytől, saját testvéreinktől. A jó pásztor azonban életét adja juhaiért.
A most következő oldalakon feltárom önök előtt azt, ami életem szíve-közepe: Istenbe vetett hitemet. Hamarosan itt az ideje, hogy az örök Bíró színe elé álljak. Vajon mit mondhatnék neki, ha nem adnám át önöknek az igazságot, melyet én is úgy kaptam? Nekünk, püspököknek bele kellene borzadnunk abba, hogy hallgatunk, hogy takargatjuk a bűnt, hogy engedményeket teszünk a világnak.
Mindezeket íróasztalomnál ülve írom, ahonnét a Szent Péter térre látok, amely szélesre tárja karjait, hogy jobban átölelhesse az egész emberiséget. Mert az Egyház „anya”, aki kitárja felénk karjait. Fussunk hát oda hozzá, hogy ölébe bújjunk, és egymással is kezet fogjunk! Az Egyház anyai ölén semmi sem fenyeget minket. Krisztus egyszer s mindenkorra kitárta karját a kereszten, hogy ezentúl az Egyház is kitárhassa karját, s hogy önmagában kiengeszteljen bennünket Istennel és egymással. Mindazoknak, akiket megkísért az árulás, a széthúzás, a csalás, az Úr újra ezeket a szavakat mondja: „Miért üldözöl engem? Én vagyok Jézus, akit te üldözöl” (ApCsel 9,4-5), mert amikor egymással vetélkedünk, amikor egymást gyűlöljük, valójában magát Jézust üldözzük.
Álljunk meg egy pillanatra, és imádkozzunk együtt Michelangelo nagy festménye alatt a Sixtus-kápolnában! Az Utolsó Ítélet képe tárul elénk. Térdeljünk le az itt ábrázolt isteni fölség előtt, melyet körülvesz az egész mennyei udvar. Íme, itt állnak a szentek, kezükben vértanúságuk eszközeivel, itt vannak az apostolok, a szüzek és a névtelen szentek, akiknek szentségét csak a minden szívek titkainak tudója ismeri. Valamennyien Isten dicsőségét és dicséretét zengik. Lábuk alatt pedig a kárhozottak, akik a pokolból gyűlölködve kiáltoznak az égre. Hirtelen tudatosul bennünk kicsinységünk, semmi voltunk. Mi, akik az előbb még oly fontosnak gondoltuk magunkat, és nagyra törő terveket dédelgettünk, egyszerre elnémulunk s földre rogyunk Isten hatalmassága és transzcendenciája előtt. Majd, mint a gyermekek, félve-remegve emeljük fel tekintetünket, és nézünk a dicsőséges Krisztusra, aki mindegyikünktől megkérdezi: „Szeretsz engem?” Engedjük csak visszhangozni magunkban ezt a kérdést, mielőtt elhamarkodottan felelnénk!
Valóban szeretjük őt? Szeretjük mindhalálig? Ha alázattal és egyszerűen tudjuk mondani: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged”, akkor ránk mosolyog. Akkor Mária és az ég szentjei is mosolyogva néznek ránk, és minden kereszténynek azt mondják, amit egykor az Úr mondott Assisi Szent Ferencnek: „Menj, és építsd újjá Egyházamat!” Építsd újjá hiteddel, reményeddel, szereteteddel! Építsd újjá imádságoddal és hűségeddel! És akkor neked köszönhetően Egyházam újra az én házam lesz.
Róma, 2019. február 22., péntek
Robert Sarah bíboros